Azt hiszem, minden ember életében felmerül a gondolat, hogy ő több a másiknál, kiválasztott a milliók közül. Én se vagyok ez alól kivétel.
Úgy gondolom mindegyikünk kiválasztott. Sokan úgy élik végig életüket, viszik véghez a hivatásuk, hogy nem is sejtik, hogy nekik ezt kell tenniük. Sokan úgy buknak el, hogy soha nem is tudták mit szántak nekik, milyen nagy szerepet.
Egy kirakós amely néhány ezer darabból áll, soha nem lesz kész, amíg minden egyes darabja nem kerül a helyére, amíg nem teljesíti, mind a küldetését. A kirakósnak is vannak kitüntetett darabjai, a sarkok, általában a velük kezdődik a kép meg formálása, majd a szélek, amik megadják a kép keretét, de mit ér egy keret a tartalom nélkül. Megmarad emlékezetünkben az a jellegzetes darab, amit már elveszettnek hittünk, talán fel is adtuk a keresést, de egyszer, akár évek múltán előkerül, és végül összeáll a kép. A CÉL.
Lehet, hogy egy gyönyörű kép leghalványabb, legjelentéktelenebb mozaik darabja vagyunk mi, és az életünk, a küldetésünk, de nélkülünk, akár milliók önfeláldozása, áldozatkészsége és szenvedése válhat értelmetlenné. Kötelességünk az általunk végrehajtandó célt teljesíteni. Nem, nem mi választottuk, nem , nem igazságos, és sokunknak nem is dicső, nem hoz megbecsülést. De, ahogy szokták mondani mindegyik munkát el kell végeznie valakinek.
Mielőtt feladnánk, a feladatot, a munkát, a hitet, a reményt, netán az életet, muszáj mérlegelnünk, hogy nem csak saját magunkat alázzuk meg ezzel, hanem mindenkit, aki a képen dolgozik.
