Ammondó

A vitáról való vélekedésemet osztanám meg ezúttal az olvasokkal.

A vita nagyon jó, és hasznos dolog, addig amíg egzakt dologról van szó.

2+2=4, erről vitázhatunk egy emberrel, aki váltig állítja, hogy ugyanezen feltételek mellett, ezen összeg értéke mondjuk 7623827392798192,232445 például. Ilyenkor a meggyőzés lehetséges, és hasznos is.

Ha már egy döntés helyességéről, egy meccs eredményéről, vagy akár egy étel ízéről vitázunk hirtelen értelmét veszti a dolog. Miért is akarjuk meggyőzni, a másikat, hogy a mi kedvenc csapatunk jobban megérdemelte, a győzelmet, mint a másik kedvence.

Vagy a káposztás pogácsa szar, amikor a másik azon nőtt fel, és szerinte az az ételek netovábbja.

Egyszerű: mindkettőnknek igaza van, mert lehet mindkettőnknek igaza egyszerre.

Vitát ne használjuk emberek meggyőzésére, használjuk arra, hogy a mi véleményünket közöljük az adott dologról. Ha a partner jó vitapartner, jó eséllyel a mi véleményünket is beolvasztja, valamellyest az igazába, ha más nem rossz példaként.:)

 Máris sikerült ellentmondanom magamnak.:)

Az ez alatt levő bejegyzésben szereplő "fenti" utalás természetesen a "lenti" bejegyzésre utalt.:)

A blog szerepe nem a szépség, és a külcsíny fokozása, ezért az alapértelmezett beállításoknál maradnék. Remélem a tartalom, vagy a tartalom által indított gondolatok kárpótolnak.

A fenti hasonlattal élve egy darab vagyok a kirakóból, úgy mint TE kedves olvasó. Lehet, hogy nem ugyanabból, lehet, hogy nem ugyanolyan fontos szereppel, de mindkettőnknek létfontosságú a szerepe.

A blogom célja, mindössze annyi, hogy hülyeségeimet kiírjam a fejemből. Ha ezekkel akár csak egy embernek segítettem, bármiben akkor, már nem hiába foglaltam a tárhelyet.

Sok mindenről van meggyőződésem, sok mindenről alakul, sok mindenről radikális, megbotránkoztató. Nem mondom, hogy nekem van igazam, nem mondom, hogy másnak nincs. Azt mondom, mindenkinek joga van (és kötelessége lenne) véleményt formálni, mindenről, ami körülötte van.

Legjobban az zavar, hogy emberek ezrei, milliói, gondolkodás nélkül élik le az életüket. Ha azt mondják, írják nekik, hogy a zöld fű kék, nekik máris kék. A legrosszabb az, hogy mindannyian ilyenek vagyunk. Mindegyikünk életében van ilyen, amit vakon elhiszünk, elfogadunk, holott, ha kicsit gondolkoznánk, mögé láthatnánk.

Politika, vallás, emberi kapcsolatok, étel, mindennapok.

XY azt mondja, jobb az életünk, máris jobb; ha templomba járunk máris jó emberek leszünk = a templomba járók jó emberek; szeretlek; a legegészségesebb ilyenolyanamolyan adalék (fura, de nem tudom elképzelni, ahogy Isten a paradicsomban a fák terméséhez adagolja a bifiduszeddmegezt.); elfogyott, nincs, szar az élet, a **..** a hibás.....

Ha lesz aki elolvassa, arra kérném, hogy gondolja át egy napját, vagy egy olyan dolgot, amiben teljesen biztos az igazában. Biztos, hogy az a nap, úgy a legjobb, vagy az az igaz, csak úgy igaz, és másnak is csak úgy lenne igaz?

Azt hiszem, minden ember életében felmerül a gondolat, hogy ő több a másiknál, kiválasztott a milliók közül. Én se vagyok ez alól kivétel.

Úgy gondolom mindegyikünk kiválasztott. Sokan úgy élik végig életüket, viszik véghez a hivatásuk, hogy nem is sejtik, hogy nekik ezt kell tenniük. Sokan úgy buknak el, hogy soha nem is tudták mit szántak nekik, milyen nagy szerepet.

Egy kirakós amely néhány ezer darabból áll, soha nem lesz kész, amíg minden egyes darabja nem kerül a helyére, amíg nem teljesíti, mind a küldetését. A kirakósnak is vannak kitüntetett darabjai, a sarkok, általában a velük kezdődik a kép meg formálása, majd a szélek, amik megadják a kép keretét, de mit ér egy keret a tartalom nélkül. Megmarad emlékezetünkben az a jellegzetes darab, amit már elveszettnek hittünk, talán fel is adtuk a keresést, de egyszer, akár évek múltán előkerül, és végül összeáll a kép. A CÉL.

Lehet, hogy egy gyönyörű kép leghalványabb, legjelentéktelenebb mozaik darabja vagyunk mi, és az életünk, a küldetésünk, de nélkülünk, akár milliók önfeláldozása, áldozatkészsége és szenvedése válhat értelmetlenné. Kötelességünk az általunk végrehajtandó célt teljesíteni. Nem, nem mi választottuk, nem , nem igazságos, és sokunknak nem is dicső, nem hoz megbecsülést. De, ahogy szokták mondani mindegyik munkát el kell végeznie valakinek.

Mielőtt feladnánk, a feladatot, a munkát, a hitet, a reményt, netán az életet, muszáj mérlegelnünk, hogy nem csak saját magunkat alázzuk meg ezzel, hanem mindenkit, aki a képen dolgozik.